El tudom képzelni, hogy az "EDM" sok olvasónak nem mond semmit. Konkrétan a jelentése, nos... az "EDM" egy moszaikszó, amely az Electronic Dance Music (elektronikus tánczene) kezdőbetűiből rakható össze.
"Elektronikus zene? Gépzene? Nincs hangszer? Nincsenek koncertek? Nincs gitáros, dobos és énekes, vokalista? Akkor az már nem is zene, hiszen nincsenek meg ezek a zenéhez szükséges paraméterek" - nap mint nap találkozok ezekkel a közhelyekkel és beskatulyázással. Pedig ha a józan eszünket használjuk és a dolgok mögé nézünk, akkor ezek a közhelyek máris új értelmet nyernek
Zenével bárhol és bármikor találkozunk. Ha bekapcsoljuk a rádiót vagy ha eleve jó hangulatot szeretnénk, akkor zenét hallgatunk. Sokszor a csokoládéval hasonlítják össze a zenét. Nem járnak messze a valóságtól. :)
Az elektronikus zene a 70es évektől kezdett nagy teret hódítani. Egy francia úriember produktumait emelném ki ebből a korszakból, aki nem más, mint Jean Michel-Jarre. Ő akkor megelőzte korát legalább 10 évvel: zseniális, egyedi szintetizátor játékával koncerteket adott és rájött, hogy olyan hatással van az elektronika az emberekre, amit álmában sem gondolt volna.
![]()
Ezek után jöttek sorban a kisebb producerek, akik felismerték, hogy a saját maguk kis "összetákolt" stúdiójukban több sávbantudnak dalokat írni és ez nagyban megkönnyíti a dalkészítést. Erre felkapták a fejüket az akkoriban nagy létszámú lemezeket és koncerteke(el)adó rock együttesek és ők is felhasználták ezt a módszert. Sőt: egyre többször találkoztunk olyan dalokkal, melyekben elektronikus zenei motívumok vannak és effekteket is használtak fel.
Így elmondhatjuk, hogy az elektronikus zeneírás igen is nagy hatással volt a többi zenei stílusra (persze ez vica versa).
A 80as években erőteljesen megindult az elektronikus hangszerek fejlesztése. Jelentek meg olyan dalok is, amelyiknek született instrumentális változata (csak hangszeres) is. Mivel a berendezések árai soha ne látott mértékben csökkentek, így a popzenék többsége is elektronikusan készült el.
A legnagyobb áttörés mégis a 90es években kezdődött el: létrejöttek új stílusirányzatok. A techno, a house és a trance.
Mára annyira összemosódtak ezek a stílusok, hogy egyes daloknak már nagyon nehéz meghatározni konkrét zenei hovatartozását. Keletkezésük helyszíneként nagyrészt Angliát említjük.
A klubok forgalma és terjedése is ezzel együtt megállíthatatlan volt: behálózta az egész világot, már nem találunk olyan várost vagy községet, ahol legalább egy klub ne lenne. Arról nem is beszélve, hogy a dj (aki játssza sőt: készíti is ezeket a dalokat) presztízse is egyre nőtt.
![]()
Mára nagy divattá vált, hogy a klubok falain túl is hallhatunk elektronikus zenéket. Például a médiában.
Így megragadnánk az alkalmat és a lehetőséget Mányoki Zsolt műsorvezető kollegámmal, hogy a legfrissebb kiadásokat illetve nagy klasszikusokat Veletek, rádióhallgatókkal is megosszuk. Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy javítsunk egy kicsit a zenei megítéléseken és közelebb hozzuk a húzós, olykor kellemes hangzású, igényes elektronikus dalokat.
Tartsatok velünk minden pénteken 20-22 óra között! :)
Radio School- Radio's Cool!










